sziperka
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Novelláim
 
Kedvenc oldalaim
 
Angyali üdvözlet

                         Angyali üdvözlet

  

 

Angyaloktól segítséget kérni nem szégyen. Ha bajban, nagy bajban fordulunk hozzájuk talán segítenek. Mikor Máriának megjelent az Angyal, jó hírt hozott. Az az Angyal, akit én megbíztam többet is tett, elhozta nekem a gyermekeimet.

Akkor, 1989 decemberében én éppolyan türelmetlen voltam, mint Mária lehetett annak idején, mikor a kisdedet várta. Azért voltam türelmetlen, mert éppen fél éve volt annak, hogy elhagytuk a szülő földünket, a családunkat, szüleinket és két kicsi gyermekünket, az akkor alig 10 hónapos Gergőt és 2 és fél éves nővérét, Rékát. Eljött egy pont az életünkben, amikor szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy ott nekünk már nincs jövőnk, csak múltunk. Nagyon nehéz döntés volt, de meghoztuk és ez azzal járt, hogy nem láttuk július 6. -óta a két gyereket. Nem láttam felállni a fiamat, nem foghattam a kis kezét az első lépéseinél, az első születésnapján nem ölelhettük magunkhoz. Kis cserfes Rékánk meg csak mesélt-mesélt az öccsének Katikáról és Imikéről, meg Szegedről, ahova majd egyszer nemsokára ők is elutaznak.

Családegyesítési kérelmünket akár a holdba küldtük volna el, esélyünk sem volt arra, hogy egyhamar viszont lássuk a családunkat.

Bár helyzetünk addigra stabilizálódott, mindketten dolgoztunk, a gyerekek nélkül mégis olyanok voltunk, mint az élőhalottak. Reggelente álmosan csörömpöltek a villamosok , mikor dolgozni indultunk. Én kórházban dolgoztam, a férjem nem messze tőlem. Munka után találkoztunk a közeli buszpályaudvaron és egy sietős szendvics-ebéd után indultunk Balástyára, ahol egy tanyán dolgoztunk másodállásban. Ott szerettünk lenni, csend volt, béke, duruzsoló kemencén lustán doromboló macskák…Gyógyult a lelkünk. Este az utolsó busszal indultunk haza. Haza?! Igen , haza, az albérletbe, ahol nagyon várt minket borostyán szemű Rozi cicánk.

És a napok teltek, egyik a másik után. Jöttek a hétvégék, mikor a legközelebbi telefonfülkében fagyoskodva, reménykedve hívtuk őket és hallgattuk a könnyeinket nyelve, ahogy a fiúnk beleszuszog a kagylóba, Réka csicsereg, és hallgattuk, ahogy bíztatnak a szüleink, a barátaink, majd csak megjön az az útlevél hamarosan.

Ahogy december lett, egyre nagyobb lett bennem a várakozás és a vágyakozás. Ajándékokat vettünk , még egy kicsi fát is, bár nem ígért örömet az ünnep.

Képeslapokat válogattam, mikor megláttam az Angyalt. Kis hétköznapi angyalka volt, semmi csillogás., puttós gömbölyűség, mégis őt választottam. Téli, reménytelenül szürke alkonyat volt, mikor megírtam azt a képeslapot.

„Drágáim, nem kívánok nektek boldog karácsonyi ünnepeket, mert mire megjön a kis Jézuska, mi már együtt leszünk. Megkértem ugyanis ezt az angyalkát, repítsen hozzánk titeket.” És én szívből hittem és bíztam benne, hogy így lesz! Mi ad az embernek erőt és bíztatást, mi ad hitet ilyenkor, nem tudom.

Mikor odaát kitört a forradalom, el nem mozdultunk a tv. mellől.. A telefonok süketek voltak, csak remélni tudtuk, hogy nem fullad vérbe a szabadság.

Emlékszem, december 21-e volt, este 10 óra is elmúlt, mikor megverték az ablakunkat. Egy kedves barátunk volt, elképesztő hírrel, telefonáltak Debrecenből, hogy ott vannak a gyerekek, egy lelkész házaspár hozta át őket Váradról. Máig nem tudom, hogy téptük magunkra a ruhát és rajzottak a kérdések: ki ez a házaspár, megvan a címük és mikor indul az első vonat Debrecenbe?  És mivel akkorra nekünk nemcsak angyal- hanem ember barátaink is lettek már ideát, jött a következő meglepetés: akár azonnal indulhatunk barátaink Trabantjával. Termoszba meleg tea került és szendvicsek a hátizsákba, kinn minden ragyogott a fagytól, a kis Trabantban megfagyott a leheletünk. Az úton sok kisebb-nagyobb konvojjal találkoztunk, síró-nevető emberek tartottak fellobogózott autókon a határ felé, vitték a kenyeret, az élelmet.

Valamikor éjfél után érkeztünk a karácsonyi díszben szendergő civis városba,  rövid keresgélés után megtaláltuk az utcát és a házat. Égett az udvari villany, már vártak ránk.

Csengetni sem kellett, nyílt az ajtó és mi némán borultunk egymás nyakába az idegen asszonnyal, aki kézen fogott és a félhomályos házban bevezetett egy sötét szobába. Csak egy kis lámpa ég. A szőnyegen játékok, két heverőn két kis ”batyu”. Az egyik „ batyu” a fal felé fordulva alszik, a másik ébren fekszik, csillognak a szemei a kis rigócskánknak…

Másnap, Szegeden ünnepi Istentiszteleten vagyunk, a lelkész gyermekeink kezét fogva meséli a gyülekezetnek, csoda történt. Mindenkinek hull a könnye.

 Azóta hiszek a csodákban.  

 

 
Óra
 
Névnapköszöntő

 
Naptár
2023. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-10-20
 
Képeslapküldők
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77