Gábris Mariska úrleánynak

Nem is tudom, hogyan szólítsalak, hisz' Te már rég halott voltál, mikor én megszülettem. Száz év feszül közöttünk, bár ez csillagidőkhöz mért tudatunk számára csak röpke másodperc. Sokszor elnézem a képed és gondolatban beszélek Hozzád. Ki is voltál Te igazán? Előreszaladtak-e gondolataid valaha hozzám? Ez a pár fénykép olyan semmitmondó. Állsz Dajkovits úr műtermében, feszes illedelmesen, nekem úgy tűnik kicsit riadtan. Nagyon fiatal vagy, a magasan zárt nyakú mennyasszonyiruha szinte fojtogat. Szerelemből mentél férjhez, mesélték, hogy nem voltál házasságra, anyaságra érett. Én tudom, hogy szerelmes voltál. Gyönyörű képeslapgyűjteményed megőrizte fiatalságod szinte minden titkát. Tizenhat éves voltál, mikor megismerted párodat, és a szebbnél-szebb nefelejcses képeslapok tanusága szerint három évig udvarolt kitaróan Neked. Néha temetőben találkoztatok bújkálva, mert a szüleid nem nézték jószemmel a dolgot. Férjed, ahogyan édesapád is, jómódú konflis családba tartozott. Biztosan szeretted a lovakat, mert a fiad nagyon szerette őket.

Fiatal vagy a másik képen is, pedig itt már kétéves forma kisfiad simul félénken a térdedhez. Te elnézel valahova messze, csak érzékeny profilodat mutatod. A kor divatja öltöztetett, magasan zárt nyakú blúz, hosszú, sima szoknya, és talán gombos cipő. Kisfiad a kamerába néz tágranyílt, meleg, barna szemekkel, amiket tőled örökölt, akárcsak érzékenységét. Mikor kérdezősködtem, csak annyit tudtak rólad, hogy édesanyád nagyon kényeztetett, kímélt. Miután férjhezmentél, azután is átjárt hozzátok, hogy megfésüljön, és begombolja a cipődet. Mi volt ez a szeretet? Vagy csak tudták, hogy beteg vagy? Vagy mindkettő? Csupa titok az életed, de a halálod méginkább. Belehalt a bánatba, mondták. Vagy a tüdeje vitte el. Nem tudom azt sem, sokat betegeskedtél-e, voltak -e fájdalmas óráid, napjaid, míg kisfiad kinn játszott vagy hirtelen borult-e rád a végtelen éjszaka.

A férjed ittmaradt az árvával és megőrizte a családi legendárium, amit mondott. Azt kérte akkor még gyermektelen húgától, sógorától, neveljék ők a kisfiút, ha nem válalják, ő a Körösnek megy vele. Te már nem tudhatod, de elvállalták, és becsülettel fel is nevelték. Több nyelvet beszélő, művelt, zeneszerető ember lett a nagyapám.

A Te pillantásod, érzékenységed, állandóan töprengő természeted örökölte a fiam is.

S amikor ránézek, mindig Te jutsz eszembe, dédanyám. Lassan száz éve, hogy éltél és meghaltál.