Mama és Morzsi
Lassan, sétálva jöttek, láthatóan összeszokott ritmusban, két nő és a kutya. A Mama volt az, aki miatt meg-megálltak. Mamát csodaszép kék szemmel és hófehér hajjal áldotta meg a Teremtő, zömök testes kis öregasszony volt, görbe lábai szorosan befáslizva. Billegve járt, bottal segítve magának. Akkoriban lehetett vagy nyolcvan éves. Jobbján ballagott egy hozzá nagyon hasonlító, ugyancsak kék szemű, molett nő. Rövid vörös hajat viselt, nagy, bő ruhát és állandóan mosolygott. Ő volt Kati, a Mama kisebbik lánya. Aki pedig előttük ballagott az Morzsi volt, a tacskó, kinek testében oroszlán szív dobogott. Morzsi jelenség volt, az egész utca ismerte és szerette, és igen, megbámulta, mikor fekete-barna ápolt bundájában, zászlós farkát magasra tartva büszkén kocogott udvartartása előtt.
Akkor ismerkedtünk meg, mikor mindnyájunk őszinte meglepetésére Morzsi „leereszkedett” hozzám, megállt, megcsóválta a zászlót a farkán, sőt, simogatásomat is eltűrte, ami mint utólag kiderült, igen nagy kegynek számított.
Innentől már ismerősként köszöntöttük egymást, mi kutyások, külön kaszt a kasztok között, és lassan megismertem a történetüket.
Mama, aki egy szép belvárosi lakás emeletén élt, eltemette három gyermekét, a férjét malenkij robotra vitték, ahonnan sosem tért haza. Katival, a legkisebb gyermekével akkor költözött össze, amikor az egy gyermektelen házasság után megözvegyült. Anya és lánya viszonya az évek multával egyre szorosabbá fonódott, egymásra utaltságuk átértékelte kapcsolatukat. Míg Mama fiatalabb volt eljártak koncertekre, nagy színházlátogatók voltak, ahogy a két özvegyi nyugdíj engedte.
Egyszer kirabolták őket, kevéske megtakarított pénzüket elvitte egy szívtelen, ám annál ügyesebb tolvaj, kihasználva Mama jóhiszeműségét. A kis öregasszony kórházba került az átélt izgalmaktól, miután haza engedték napokig ki sem mozdult, szótlan lett és sápadt, egészen emberkerülő, Kati komolyan aggódni kezdett. Neki akkoriban fedezték fel súlyos vese baját, sűrűn járt dialízisre. Mama sokat volt egyedül, csak üldögélt az ablaknál szomorúan.
Mikor Kati egy este haza állított egy pár hetes, nyöszörgő kutyagyerekkel, az életük gyökeresen megváltozott. Morzsi, aki akkor hat-hetesen kényelmesen belefért egy kabátzsebbe, jött, látott és győzött. Első este, miután megetették, puha ruhával bélelt doboz lett a fekhelye, de mikor nem sokkal éjfél után a kiskutya halk nyöszörgéssel jelezte, hogy fázik,és talán társaságra is vágyik, mert hiányzik neki anyja és testvérei alom-melege, nos akkor Mama volt, aki fodros flanel hálóingében bizonytalanul imbolyogva magához ölelte a kis jószágot és megosztotta vele ágyát.
És Morzsinak sikerült az, ami másnak nem, Mama újra beszédes lett, az egész ház megismerhette Morzsi szobatisztává válásának állomásait, értesültek legújabb csínyeiről, arról, hogy megugatta a karácsonyfát és imádja a csokoládét, de a házmester kövér macskáját undorral kikerüli. Mama esküdött rá, hogy ez a kutya mindent megért és válaszolni is tud , az állatok sajátos módján, barna szemének átható, beszédes pillantásával.
Végre volt kiért felkelni reggel, volt kivel sétálni, kiülni a közeli tér kis padjára. Mama arca megszínesedett, étvágya visszatért. Naponta elsétáltak a sarki kispiacra ,és ha csepp görbe lábak már elfáradtak a sétától, egyszerűen beugrott az elébe tartott bevásárló szatyorba és onnan kikönyökölve tette meg az utat hazáig.
Aztán eljött az idő, mikor Morzsi szerelembe esett egy vakmerő, fekete utcai harcossal és egy halott kiskutyát hozott a világra. Miután megműtötték, megváltozott, mogorva lett, sőt a biciklis postást meg is kapta, de aztán elmúlt ez is. Az évek teltek, Mama szemének csodás kékje megfakult, a sétákon Morzsi türelmesen, hátra-hátra tekintve bevárta öreg gazdáját, aztán megpihentek a közeli buszmegálló padján, várva Katit, aki egyre sűrűbben járta a művese állomást.
Karácsony előtt pár héttel a házmester hozta a szomorú hírt, meghalt Kati.
Azóta Mama és Morzsi magányosan bolyong, süthet nap, fújhat szél és csapkodhat eső, áll a két árva az üres megállóban és várja az örökké eltávozottat. |